Akadémiánk küldetése:
Eljuttassa minden embernek a lehetőséget, hogy lelki és szellemi tudatosságát fejlessze, összhangba kerülhessenek egymással és az Univerzummal. Szeretetben egyesítsen minden magyar embert a világban.
Az Intézmény alapítója és Igazgatója Szabó Katalin. Több mint 20 évvel ezelőtt indult az első képzés, ami mostanra 8 országban érhető el. A képzés fő célja, hogy emlékeztessen bennünket a tudatunk és testünk közötti kapcsolatra, aminek segítségével optimális állapotot tudunk létrehozni önmagunknál és másoknál. Az képzés oktatói kizárólag az itt végzett, hiteles extra- és intraszensz képességekkel rendelkező személyek közül kerülnek ki. Az képzés különböző helyszíneken folyik havi 1-1 alkalommal szombaton-vasárnaponként 9-16 óráig. A képzés szellemisége szerint a legfontosabb a mai ember számára, hogy a teljes élet megéléséhez fejlessze tudatosságát. Ehhez kaphat itt segítséget a képzésen résztvevő nemtől, kortól, vallási felekezettől, foglalkoztatástól függetlenül, hogy képessé váljon saját sorsát kezébe venni, életének eseményeit pozitív irányba terelni, sikeressé válni. Az itt elsajátított módszerek segítségével a résztvevők megismerhetik szellemi erőik nagyságát és hatékonyságát. Az egészséges önismeret, énkép kialakítása mellett biztosított a képzésen résztvevők folyamatos rezgésszám-emelkedése, ha befogadók,elfogadók az új szemlélet iránt. Ez teszi lehetővé számukra, hogy felismerjék valós képességeiket, lelki nagyságukat.

Akadémiánk Számokban
Akadémiánk minden téren kiemelkedő legyen szó oktatókról vagy éppen elégedett diákokról de beszéljenek helyettünk a számok.
A spirituális képzéssorozat alkalmával teljes képet kaphat például a következő témakörökben:
2. Hétvége:Tudatszintek, emberi hármasság test-lélek-szellem, relaxáció. Védelmek, relaxáció és Alfa szint gyakorlása. Aura rétegek feltérképezése, megismerése. Csakrák: csodálatos "kerekek" tapasztaljuk meg létezésüket.
2. Hétvége: Anatómiai ismereteken belül, megismerkedünk fizikai testünk csodálatos működésével.
2. Hétvége: Öt elem tana. Minden mindennel összefügg, tanuljuk meg hogyan tudunk harmóniába kerülni az egységgel.
Meridiánok, energiacsatornák, melyekben a csí energia kering. Zárt rendszer ezért fontos hogy elegendő mennyiségű és minőségű energia áramoljon, elakadás esetén betegségek alakulhatnak ki.
2. Hétvége: Elengedés, előadás a szeretetről. Korunk egyik legnagyobb feladata, hogy megtanuljuk szeretni egymást, és hogy elengedjük azokat a dolgainkat amelyek már nem építenek minket. Vannak olyan esetek amikor szeretteinket kell elengednünk, ez talán az egyik legnehezebb feladat. Elsajátíthatjuk hogyan tudunk könnyebben elengedni. Pozitív ráhatás fizikai testünkre.
Technikák megtanulásával könnyebben tudunk Önmagunknak segíteni a mindennapok nehézségeiben.
Kvantummezőről, Ami fent úgy lent, ami kint úgy bent.
2. Hétvége: Újgenerációs gyerekek. Mai gyerekek kicsit "másként" működnek, fontos, hogy megértsük Őket, hogy számukra elsődleges a szeretet. Gyerekek és állatok Energiái, különleges módok melyek könnyen kezelhetővé teszik az újgenerációs gyerekekkel való foglalkozást, fejlesztést. Hogyan tudunk házi kedvenceinknek segíteni.
Akasa krónika. Fantomon kielemzése és vele való munka.
2. Hétvége: Időnyomon való munka. Egészséges táplálkozás fontossága, hogy fizikai létünk harmóniában legyen.
Tanítás a Magyarságról előadás, mit képviselnek a magyarok, milyen Ősi tudások állnak a rendelkezésünkre.
2. Hétvége: Gyógynövényismeret. Fűben, fában orvosság, Hogyan alkalmazzuk Őket.
Mozgástárpia, fizikai testünk karbantartása.
Jin tipusú energiák használatára való felkészítés. Föld közeli tanító erők megismerése.
2. Hétvége: Bioenergetikai képességek kibontása 2-es szint
Meditatív gyakorlatok a 2-es szint Jin tipusú energiáival.
2. Hétvége: Elsősegélynyújtás lehetőségei az energetikában. Hogyan tudok könnyen és hatékonyan segíteni. Megszállottság, tünenetei, hogyan kezeljük az ilyen embert.
Lakástakarítás. Miképpen hozzunk létre sikeres dolgokat. Vállalkozások tisztítása.
Energiapályák, kapcsolódások, áramlások (KNYSZ:E001734/2018/D011)
Ezüstzsinór és a 3 atom. Fizikai Szint és Felsőbb Énünk összeköttetése. 1.Hétvége: Kőbetegségek, korunk népbetegsége, lelki hátterének megismerése.
Magunk által teremtett elementárok meglátása, levétele. Érzékszervek energetikai gyógyítása.
A három energiapálya és az elemi energiák feletti rendelkezés.
2. Hétvége: Vértisztítás, Vérnyomás energetikai gyógyítása.
Nyirokrendszer tisztítása és energetikai gyógyítása.
1.Hétvége: Kőbetegségek, korunk népbetegsége, lelki hátterének megismerése. Magunk által teremtett elementárok meglátása, levétele. Érzékszervek finomhangolása A három energiapálya és az elemi energiák feletti rendelkezés.
2. Hétvége: Vértisztítás, Vérnyomás szabályozás lelki háttere. Nyirokrendszer tisztítása és harmonizálása.
2. Hétvége: Hormonrendszer, Allergia, a tüdő betegségei. Vultiux, Szeraxsz megismerése.
2. Hétvége: Hipnózis 1,2.
Hírek
Idézetek Szabó Katalintól
Öngyógyító és gyógyító módszereket tanítunk, és ha valaki nem is válik gyógyítóvá, az biztos hogy tudatos, boldog és vidám ember válik belőle.
Hatalmas munkát kell végezned. Csendes kitartó, munkával nagyobb és több szeretetet kell létrehozni a világban. Ez a munka olyan mint a tésztába rakott élesztő, amely csendben teszi a dolgát, amely nélkül a kenyér is csak egy tömör massza lenne. Ezért szeresd a körülötted lévő lelkeket, szeresd amit csinálsz és szeresd a környezetedet, szeresd azokat a lelkeket is akik látszólag az ellenségeid. Érezd meg minden lélekben a szeretet iránti igényt, és hagyd hogy Te magad is a szeretet közvetítőjévé válj. Magáért a szeretet kedvéért szeretni.
Valahányszor meditálsz, találkozol szívedben Istennel.
A szeretet több nyelven kimondható szó. De érzésben ugyanaz. Mert mindenható.
Szeretet nem kívánja tőlünk, hogy mindig készen álljunk a válasszal, sokszor nem kíván többet, csak hogy jelen legyünk, ha szükség van ránk.